Lépések álmaim felé
2012-ben kezdtem a vállalkozást, akkor még főállás mellett. Rátaláltam a helyi piacon arra a 12db gyermek nadrágra ami a sikeremet hozta és segített elindulni az úton. A kis leggingsek különböző mintájúak voltak, macis, csillagos stb. Egy internetes felületen értékesítettem őket és amit megkerestem azt folyamatosan visszafektettem ezekbe a kis nadrágokba. Nagyon sok Vásárlót megismertem, akikből később mára azt mondhatom barátnőm és közeli ismerősöm lett. Különböző vásárokba és börzékre jártam. Ekkora már sok-sok ismerősöm volt a gyermekruhák által. Később női pulóvereket, nadrágokat is elkezdtem értékesíteni. 2018 őszén már éreztem, hogy egy üzletet szeretnék Nyíregyházán nyitni, és a naplómba még a dáutomot is megjelöltem.
2019. május. 1 hónapot csúsztam, mert 2019. június 01-én volt meg a bérleti szerződéssem az üzletre és június 08-án nyitottam. Ekkor már csak a női ruhákkal foglalkoztam. Nagyon sok törzsvásárlóm lett és folyamatosan fejlődtem az üzletben, sorra találtam rá az új termékekre. A magyar termékeket is bevezettem, melyet nagyon szerettek a vásárlóim. 2020 nyarán pedig nagyobb üzletbe költöztem. Csodaszép napok voltak, rengeteg apró tárgyat, emléket, szeretet kaptam a veővimtől. 2023-ban jött el a pillanat mikor azt éreztem, hogy meg kell újuljak, a kiégés veszélye fenyegetett, illetve nem élveztem a munkámat, elfáradtam. Ekkor találtam rá a Párom segítségével a Rinascimento olasz prémium termékekre. Egyedi, különlegesek és adnak egy tartás, nőiességet a viselőjének. A feladathoz nekem is fel kellett nőnöm, mert úgy éreztem nem vagyok még elég érett ehhez. Ezt önismeret útján sikerül elérnem, még ha lassan haladva is.
Gyermekkoromban a nagynéném aki mindig elegáns blúzokba, kosztümökbe járt és sosem felejtem el, hogy mennyire szerettem őket próbálgatni és hozzá a kopogós cipőit. Tőle tanultam meg a nőies tartást, manikürözést, sminkelést. Illetve sokat játszottam azt, hogy ruházati eladó vagyok és mindig pakolgattam, eladtam a ruháimat játékból. Így felnőttként nem volt véletlen, hogy ezek az érzések voltak bennem, hogy ezzel foglalkozzam. Szeretném elvégezni a stílustanácsadói képzést és aztán egy stylistképzést is. Ezeket a különleges ruhákat jelenleg itt a webshopomon tudom értékesíteni, de álmom egy elegáns, különleges üzlet. Minden nap igyekszem érte tenni és bízom, hiszek abban, hogy az álmok mindig valóra válnak. Mindenkinek ezt tudom tanácsolni, hogy higgy magadban, mert ez a legfontosabb, hogy eljussunk oda ahová szeretnénk.
Oláh Évi